Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Maria Teresa románca

 Maria Teresa románca

 
Epizódok száma : 121
 
Történet:
A történet a Casillo családban lévő Maria Teresáról szól. Vannak szabályok, amiket leginkább a családapa, Alfonzó szab meg. Az anya, Camila nagyon szereti lányát, ám egy nap szembesülnie kell azzal, hogy a még szinte gyerek María (aki valójában 18) szerelmi viszonyt folytat egy szegény fiúval. Itt is vannak persze erkölcsök és gőgős emberek, akiknek csak az anyagi állás imponál, ami persze a gazdagság. Nos Julio Adolfo egy nagyon szegény felnőtt fiú már , aki munkát keres. Fel is veszik egy házhoz, .és nem is akárhova. A Castillo házhoz munkásnak. Innen kezdődik el az igazi kaland. Vajon mi lesz az eltitkolt érzelmekkel? Kiderül Julio léte? Sok titok még nem derült fényre.
 
1.rész (összesítve is)
A történet közepében a Castillo család élete áll. A főszerepet Maria Teresa kapja, akinek élete nem szokásosan alakul, mikor megismer egy telepen egy jóképű fiút.Ő Julio Adolfo, aki nagyon szegény családban él. A szülei is próbálnak ezen a helyzeten változtatni, ám hiába mindennek. A család háza is hamarosan el lesz adva, és próbálnak valahova "bekuncsorogni". Ám ezt nem lehet csakúgy elintézni. Maria Teresa ad pénzt a fiúnak, ám ő nem fogadja el. A 21 éves fiú ezt mondja a lánynak: - Engem ara tanítottak, hogy tisztességes munkával éljek, és soha ne fogadjak el pénzt a szerelmemtől. Erre Maria Teresa azt mondja, hogy ha nem fogadja el, megsérti, így a fiú elfogadja a segítséget. A csláadanya Guadalupe asszony már 53 éves, és vigyáznia kell a gyerekeire is. Közben a Castillo ház sem mentes a problémáktól. Miközben Maria Teresa bőven beszélget Julio Adolfóval, őt keresik. Kistestvére Mariana nagyon hisztis, és mindig Maria Teresával szokott játszani. Az anya Camila hiányolja lányát, ezért felhívja telefonon. A lánynak csörög a telefonja. Felveszi, és anyja azt mondja neki, hogy rögvest induljon haza. A lány elindul haza felé, ahol már bőszen várja mérgéeivel és kioktatásaival (ami persze josog, és szeretetből van) a lány apja Mariano úr.
 
2.rész
Mariano úr megkérdezi lányát, hogy hol volt Maria Teresa. Az apa mikor visszafelesel neki lánya egy pofonnal csendet teremt. A lány zokogva befut a szobájába, és úgy érzi : szíve tör össze a mélységes fájdalomtól amit apja és Julio Adolfo okozott. Julio Adolfo közben elmeséli anyjának ki volt ez a lány akivel beszélgetett. Az anya nem nézi jó szemmel, hogy milyen viszont folytat egy gazdag kislánnyal a fia, ám elnézi, mert már felnőtt ember, és tegyen amit akar. Maria Teresa ekkor lefut, és elmondja apjának : Apa! Tizennyolc éves vagyok, és már elegem volt! Nem vagyok kislány akit csak úgy ráncigálhatsz! Nem vagyok kislány, újra ismétlem, és anya bocsáss meg hogy ezt mondom, de nekem ennyi elég volt. Felnőtt nő vagyok, és hozzámegyek egy fiúhoz: Julio Adolfo Perez-hez. Fiatal fiú, és szeret. Igaz, szegény, de tisztességes, és becsületes. Szeret, és nekem ezen kívül nem kell más. Elmegy, és itt vége. Az apa tiltakozik ezellen, de lány elfut. Elmegy Julio Adolfóhoz, és elmondja neki a hírt, hogy a románcuk, nem csak egy olyan kapcsolat, ami tiltva van, mert ő a saját maga talpára fog állni ezentúl.
 
3.rész
Julio Adolfo azt mondja Maria Teresának, hogy béküljön ki az apjával és az anyjával, mert úgy nem távozhat el az otthonából, hogy harag van köztük, így hát betartja a lány szerelme kérését. Camila közben rosszul lett a megrászkodtatástól, amiért elment lánya. Apja folyton csak dühöng, és nem tudja mit tegyen. Pár perc múlva megérkezik Maria Teresa, aki szóhoz sem jut : - Nem tudod mit csináltál kislányom! - mondja dühösen Mariano úr: - Az anyád majdnem meghalt! Megkérlek, hogy hagyd ott azt a fiú, vagy különben az anyát fog elmenni az életből, és te miattad. Az anya megszólal: - Kérlek lányom: MARADJ! - mondja halkan az asszony. - Nem tudok nélküled élni, viszont elkell hogy mondjak neked valamit. - Mariano kimereszti a szemét. : - Nem akar mondani semmit sem neked anyukád. Maria Teresa visszakérdez fenn hangon, de Mariano beviszi a szobájába feleségét: - Mégis mit akartál elmondani neki mondd?!!! Azt, hogy egy örökbefogadott kislány, akit ha nem fogadjuk be, egy undorító viskóban kellett volna laknia? - Közben hallgatózik Maria Teresa. - Szerelmem! Ezt nem szabad elmondani neki, vagy kitör a vihar. Ráadásul az a fiú Perez. Remélem nincs semmi jellegzetességük ami egy napló. Maria Teresa kislányunk felnőtt. Remélem megérted, hogy még nem teljesen alkalmas arra, hogy megtudja. Majd 4 év múlva megtudhatja. A lány benyit, és kérdőre vonja apját, hogy mégis mit képzel magáról, hogy megtegye mindazt, hogy nem mondja el neki az igazságot. Camila asszonynak egyre súlyosabb az állapota, és halkan azt mondja, hogy ne veszekedjenek, mert belehal. Azonnal odasiet Maria Teresa, és kérdőre vonja anyját, de nem idegesen. Az anya nem tud válaszolni. Leáll a szíve, és meghal....
 
4.rész
Camila asszony-hoz kihívják a mentőket Maria Teresa és Mariano, és azok azonnal beszállítják a kórházba. Sajnos már nincs mit tenni, túl nagy megrázkodtatás volt a nő számára ez az egész. De ekkor csoda történik. Camilának dobog a szíve, és Maria Teresát hívja magához. Az azonnal oda is megy, és elmondja neki, hogyan fogadták örökbe. Azt is elmondja, hogy ő sajnos nem tud életben maradni, de örömmel távozik. A nő persze, nem egyik-pillanattól a másikra dobogott a szíve. Mikor elmondta "lányának", hogy szereti, kileheli a lelkét. Maria Teresa zokogva mondja el ezt mind Marianónak. Julio Adolfó nem tud erről az egészről, ezért elmegy a Castillo házba. Ott becsönget, és egy szolga fogadja. Az ellenséges lesz vele, de végül elmondja, hogy a kórházban van ő miatta Maria Teresa anyja, Camila. Julio Adolfóra nagyon hatott ez a sértés, és ő érzi hibásnak magát ezért az egész miatt. Elmegy abba a kórházba, amit mondott a szolga neki, és mikorra megtalálja Maria Teresát, arra még rosszabbul érzi magát, mármint lelkileg. Az apa pedig (Mariano) lesújta haragját a fiúra, ám Maria Teresa megvédi magát. Otthon mindenki csak pletykál az egészről, mikor újabb csengszó hallatszik. Egy régi családtag, Monica, aki Camila testvére, és mindig is el akarta csábítani Mariano-t, most újra beveti magát. Megtudja, hogy Camila lehetséges, hogy meg fog halni, így még könnyebb dolga lesz. Mariano-nak csörög a telefonja...
 
5.rész
Mariano felveszi a telefont, és Monica beszél vele. Monica azt mondja a férfinak, hogy bemegy a kórházba, mert már nagyon hiányzik neki nővére. Persze ez mind hazugság, ő csak boldog amiatt, mert testvére meghalt. Marianonak fogalma sincs erről az egészről, miközben azon gondolkozik, hogyan távolíthatná el az útból Julio Adolfót. A 21 éves fiú beszélni szeretne a jövendőbeli apósával, ám ő nem szeretne vele. Így hát kerülik egymást. Julio Adolfo az este Maria Teresával elindul az otthonába, közben pedig figyeli egy állruhás ember. Fegyver van nála, és persze a kiszemelt áldozatja : Julio Adolfo. A állruhás lő. A lövés pedig nem Julio Adolfót találja el, hanem Maria Teresát. Julio Adolfó meglátja az állruhás kezében a fegyvert, és oda akar menni, ám a rejtélyes alak eltűnik. A rejtélyes állruhás pedig nem más, mint Mariano. Nagyon fél, mi történhet Maria Teresával. Nem mer odamenni, mert akkor kiderülne, hogy ő lőtte le saját lányát, és ez még jobban fájna neki. Így hát átöltözik, és odamegy. Ám nem találja ott. Mariano teljesen le van sújtva, és azon gondolkozik, nem e legyen öngyilkos. Ő neki az élete összeomlott. Meghalt a felesége. A lánya elhagyta. Jobb lenne, ha szerelmével lenne, nem minthogy ebben a világban szenvedjen, és dönt. Monia közben keresi a férfit, de nem találja. Kimegy a kórház területéről, és meglát egy földön fekvő embert holtan....
 
6.rész
A nő épp meglát egy orvost, aki hazamenne, persze segítséget kér tőle, és beviteti a szállítósokkal. Egy szegény idős ember volt az. Mariano most még feszültebb. Lelőtt egy ártatlan öregembert, aki nem is ártott neki semmit sem. A férfi lövésének oka a félelem volt, hisz azt hitte, meg akarja támadni mikor közeledett hozzá. Ilyenkor az apának el volt borulva az agya, és nem tudott uralkodni az indulataitól. Bemegy a kórházba, és megkeresi Monicát. Sokkos állapotban elmondja neki mit csinált. Monica bizalmas vele, és azt mondja neki, hogy nincs semmi baj, ő majd elintézi, hogy ne derüljön ki semmi sem, ám elmondja neki, hogy már régóta szereti, és cserébe azt kéri, hogy figyeljen oda rá, hisz szereti. Monicának ez aduász. Tartozik neki a saját kiszemeltje, és ha kiszállna a buliból, simán elintézheti őt. Persze ő nem ezen gondolkozik, hanem azon hogyan forgathatná ki a vagyonából, és hogyan tüntethetné el Maria Teresát, és a kishúgát, aki szerinte csak fruska, aki egocentrikusságával megőríti Monicát. Maria Teresa benn fekszik a kórházban, és Julio Adolfó nagyon fél, hogy valami baj történhet, avagy súlyosbothat az állapota kedvesének. Az orvosk azt modnják, hogy hátra van egy műtét addig, míg kiszedik a golyót a nő testéből, és utána legalább 2 hét a felgyógyulási idő. Julio Adolfónak gyanús lesz közben az agyában ki lehet az, aki lőtt.....
 
7.rész
Juilio Adolfo elgondolkozik ki lehet a gyilkosa szegény öregembernek, és Maria Teres apja jut eszébe, a látottai alapján. Mariano a bolondulás szélén van, de azért lehet még vele normálisan, és emberségesen beszélni. Maria Teresa nagyon fél, hogy apja elveszítheti az eszét. Julio Adolfó elmeséli szerelmének (Maria Teresának) amit gondol, és a lány egyből rákiabál. Ekkor Mariano elmondja, hogy tényleg  volt, és fel fogja adni magát a rendőrségen, ebben meg van győződve. Maria Teresa megijed. Nem akarja, hogy férje a börtönben végezze, ezért az mondja neki, hogy azonnal verje ki a fejéből ezt az egészet, vagy különben tesz valamit magával. Julio Adolfónak közben gyanús lesz Monica, és szerinte nem tisztességes nő, az biztos. Maria Teresa nagyon el van kenődve amit eddig vele történt : anyja meghalt, apja gyilkos lett, és elveszítheti az eszét, emellett Julio Adolfó szerinte "traktálja" a butaságaival. A fiú egy kis időre elmegy, és beszélgetni kezd Monicával. A nő elutasító a férfival, mert látja, hogy figyeli őt. Monicának veszélyes lesz a fiú, de nem tesz semmit sem. Eközben az egyik beteg megtudja, hogy gyilkos van a kórházban, és felhívja a rendőrséget....
 
8.rész
Az egyik beteg felhívja a rendőrséget, hogy gyilkos van a kórházban, és nem érzi magát biztonságban. Azok azonnal ki is jönnek, megkérdezi Marianot, és Maria Teresa elinti őket, ám azok nem fogadnak szót persze. A rendőrök le akarják fogatni a nőt, az pedig ezt mondja, hogy ő a gyilkos. Eljátsza, hogy ténylegesen ő ölte meg az öregembert. Mariano ezt cáfolja, és bevallja a teljes igazságot. Mivel nincs bizonyíték egyik állításra sem, nem akarják egyiküket sem letartóztatni. Mariano ekkor rosszul lesz.... A doktorok szerencsére tudják stabilizálni az állapotát, de baj derül ki. A férfi májában észrevettek egy daganatot, ami persze nem jó, és nagyon súlyos. Maria Teresa ekkor elájul. Julio Adolfó közben bemegy a kórterembe, és meglátja szerelmét ott feküdni a földön. Látja, ahogy ott vannak a rendőrök, és kérdezősködik. Monica utánamegy, és minden kiderül számára is. Julio Adolfo nagyon rosszul érzi magát lelkileg, és Monica is, de persze benne nem a szerelme elveszíthetősége fáj, hanem, hogy nem kaphat pénzt....
 
9.rész
Monica szeretne most beszélni Julio Adolfóval. Látja a fiún, hogy nagyon kidolgozott teste van ezért felajánl neki egy állást. Elmondja mennyi pénzt kaphat érte, és hogy abból a énzből, amit kap, boldoggá tudná tenni Maria Teresát. Adolfo azonnal elutasítja Monicát, és azt mondja neki, ilyenekkel ne zavarja, mert ő nem olyan ember, akinek képzeli. Monica elszomorodik, de még itt nincs semminek sem vége. Maria Teresa közben felébred, de csak sokkról van szó. Julio Adolfó bemegy hozzá, és megcsókolja. Maria Teresa azt mondja, hogy holnap menni akar, addig pedig kivizsgálásokon lesz. Mariano Camilával álmodik, aki azt mondja, hogy minden őmiatta van, csakis őmiatta. Mariano nagyon rosszul érzi magát. Azt mondja, hogy enni akar. Az egyik nővér hozat neki friss kenyeret. A férfi azt kéri, hogy hozzon neki kést is, amivel felvághatja a kenyeret. A nővérke nem érti, hogy miért akar kést, miközben fel van vágva a kenyér. Maria Teresa meghallja a kiabálást apja szobájából, és bemegy. Ő is rákiabál a nővérre, hogy hozzon egy kést neki, mert szendvicst akar csinálni a kenyérből. A nővér nem hoz kést, és szól a főorvosnak. A főorvosúr azt mondja, hogy semmiképp nem szabad ilyen állapotban Marianonak éles tárgyat vinni, vagy amivel árthat magával. A főorvos átlát Marianón....
 
10.rész
Maria Teresa is átlátja a helyzetet, és egyetért a doktorral. Mariano ezt persze tagadja, a doktor pedig már azon gondolkozik nem e kéne lekötözni. Maria Teresa ezzel szemben hevesen ellenkezik, a doktor pedig elinti. Marianónak ekkor pedig ötletet adtak.... Maria Teresának úgy látszik, már semmi baja. A doktor azt mondja, hogy még egypár vizsgálatot elvégeznek rajta, nem e ütötte meg valamijét, de az estére kiderül, hogy nincsen semmi komolyabb baja. Monica megtudja, hogy Mariano valószínű öngyilkos akar lenni. Este van. Mariano csak azon gondolkozik, hogyan tudná megölni magát, hogyan tudna végre véget vetni, az ő szerinte semmit sem érő életének. Ekkor megfogja a nyakát, és megfojtja magát a saját kezével, az ujjaival. Addig fujtogatja magát, míg megfullad. Annyira benyomta a két hüvelyk ujját, hogy elájul... Fél perc múlva bejön a nővér, és látja, hogy nincs semmi életjel. Azonnal behívatja a főorvost. A doktorok próbálják föléleszteni, és szerencsére sikerül. A szíve újra dobog Marianónak, de megtapasztalta, milyen a halál torkában lenni. Maria Teresa közben megkapja a hírt, hogy édesapja megfojtotta magát.... Julio Adolfóhoz közben érkezik egy érdekes személy.....
 
11.rész
Juilio Adolfó meglát egy érdekes nőt, akinek külseje rossz benyomást tesz a férfira. Nem csak a "rondasága", de a kisugárzása is nagyon furcsa. Odamegy Julio Adolfóhoz. A férfi kicsit megijed. Megkérdi a nő: - Jó napot! Én Maria Teresa kisasszonyt keresem! Ön ismeri esetleg őt? - Erre válaszol J. Adolfo: - Igen. Miért ? - Szoros kapcsolatban éltünk még régen. - A férfi odavezeti Maria Teresához, és a lány átöleli. A nő neve Viktoria, és egy titok részese, amibe Maria Teresa beleavatta. Viktoriának van egy titka, amit most akar elmondani Maria Teresának. Viktoria nagyon ronda, de a belsejét senki sem ismeri, csak Maria Teresa. A lány, ha találkozik vele egyedül, mindig vállalja, hogy mi fog történni vele. Volt kiskorában egy csúnya balesete. Azt hazudta, hogy megszúrta magát egy késsel "véletlenül", miközben Viktoriában szállt meg a rossz. Ezt senki az égvilágon nem tudja, csak ő és Viktoria.Julio Adolfo hallgatózni akar, de mégsem teszi meg, vagy különben rosszul érezné magát emiatt. Maria Teresa elmeséli mi történt vele azóta, amióta elmúlt 15. Viktoria elhívja este egy vacsorára. A nő igent mond. Hogy miért is ilyen kedves Maria Teresa Viktóriával, így még felnőttként is? Érez egy olyasvalamit, amit nem tud megfogalmazni. Egy kis félelem, és szeretet is a lány felé, mély belső baráti érzelem, amit Viktoria ébresztett benne. Ezt Viktoria kihasználja, és elhívja este. Julio Adolfó elkezd gyanakodni a nő felé, cseppet sem szimpatikus neki....
 
12.rész
Julio Adolfo javasolja, hogy ne menjen el Viktoriával, mert úgy érzi, hogy baja eshetne. Maria Teresa csendre utasítja szerelmét, és azt mondja neki, hogy csak elhívta vacsorára, nem kell mindent túlkombinálnia. A férfi sóhajt egyet, és megpróbál beszélni Marianóval. Az apa alszik, így mégsem tud vele beszélni. Monica unatkozik, így elmegy a városba sétálni. Unja már a folytonos öngyilkolászást amit Mariano tesz, így úgy dönt, otthagyja a francba, amíg nincs pénz a láthatáron. A nő elmegy a Castillo házba. Meglátja a kis Marianát, aki Maria Teresa kishúga. A lány eljátszik magában, és meglátja Monicát. Ekkor felkiált: - Itt a boszorkány! Fruska! - és elfut. A szolgálólány üdvözli Monicát, és behívja a házba. Monicának persze rosszul esik a köszöntetés, de magas ívből nem érdekli a kis Mariana véleménye róla. Lényegében a Castillo ház, mióta meghalt Camila asszony, és Mariano kórházban van , és Maria Teresa elment, teljesen üres a ház. Monica úgy dönt, megszerzi magának mindezt, és mindent végbe hajt amit csak akar. Este lett. Viktoria és Maria Teresa együtt beszélgetnek a vendéglőben. Viktoria kimegy a WC-be. Ott átgondolja, hogy miket mondjon el Maria Teresának, és le akarja csitítani magában a gonoszságot. 15 percig folyik ez, mikor bemegy Maria Teresa. Ekkor Viktoria előveszi a kést, amit magával hozott, és beleszúrja a nő mellhasába. A nő elájul, és elvérzik. Viktoria azonnal elhagyja a helyszínt.....
 
13.rész
Viktoria nem tudja felfogni mit tett, és magát hibáztatja mindazért amit tett. Maria Teresa közben ennek köszönhetően ott fekszik elvérezve ájultan. Az egyik vendég bemegy a női WC-be, és meglátja Maria Teresát. Az nagyon megijed, és azonnal a mentőket hívja. A mentők rögvest beszállítják Maria Teresát a kórházba súlyos állapotban. Julio Adolfo ott van Mariano mellett, miközben megtudja, Maria Teresát súlyos állapotban szállították be a kórházba. Nagyon megijed, a szíve majdnem megállt. Úgy dönt, inkább kihagyja ebből az egészből Mariano-t, mert így csak szerinte még több oka lenne öngyilkosnak lenni, és ezzel egyet is ért Monica, aki közben megérkezett a kórháza. Julio Adolfo megtudja, hogy késszúrás miatt került kórházba szerelme, és elkezdi sejteni, mi történhetett a lánnyal. Viktoria, nem lehet más. Neki valahogy nem volt már az elejétől fogva szimpatikus, sőt félelmet keltett benne az érdekes kinézetű nő. Monicának mindezt elmeséli, és a nő meglepődik. Mariano közben beszélni akar valakivel... Üvöltözik, hogy valakivel szeretne beszélni, és az egyik nővér bejön, és elmondja neki mi történt. Ez a férfinál sokkot okoz, és a nővér végül megbánja, hogy bármit is mondott... Mariano sokkot kap a megrázkodtatástól, lánya élete forog kockán, ezért úgy dönt, felkel az ágyból, és átmegy lányához... 
 
 14.rész
A nővérke látja, hogy Mariano közlekedni még tud, de a biztonság érdekében , hogy a férfi el ne ájuljon, elkíséri Maria Teresa kórtermébe. A nővérke Graciela elkezd érezni valami nagyon kellemeset, és nyugtató jó érzést. Nem tudja mitől lehet, de nem foglalkozik vele, viszont ezt nem lehet elfojtani, szerelem. Mariano megkérdezi, hogya van Maria Teresa, és az orvos azonnal Gracielára néz, és számon kéri, hogy engedhette meg ezt Marianónak. A nővér azzal magyarázza magát ki, hogy Mariano a közlekedésre alkalmas, így ezért engedte hát ki. A főorvos elnézi a nővérkének ezt, és azt mondja Mariano-nak, hogy a lányát nagyon súlyos szúrás érte. Mariano odamegy lánya ágyához, és ígéretet tesz, hogy nem csinál többé semmi rosszat. A férfi végül elsírja magát, mikor a lánya felébred. Maria Teresa meglátja apját, és nagyonb megörül, annyira, hogy ez az állapotának is árt. Ekkor a főorvos kiküldi a férfit, ám ő ellenkezik, és Maria Teresa is azt mondja, hogy maradjon az édesapja. Maria Teresa nehezen, de megkérdezi mit beszélt hozzá. Mariano azt mondja, hogy meg fog változni, és örökké szeretni fogja őt. Ekkor megérkezik Julio Adolfo is, és Maria Teresa üdvözli szerelmét nagy örömmel. Julio Adolfo megkérdi hogy van, a főorvos ugyanazt mondja. Megérkezik Monica is, aki legszívesebben annak örülne, ha Maria Teresa meghalna. Graciela pedig próbálja kideríteni magában, mit érzett...
 
15.rész
Graciela végre bevallja magának, hogy szerelmes lett, de ezt alakraj titkolni, mert egy lánya van a férfinak, akit szeret így nem akar galibát Maria Teresával. Maria Teresát mindenki magára hagyja. A nő álmot amiben a barátnője szerepel. Azt mondja, kár lett volna elmondnia az igaza, ezért az életével fog fizetni, és ezt hagynia kell, mert csak így lehetnek együtt, csak a halál után. A nőt teljesen megbabonázza ez az álom, és ezzel. Viktoria (Maria Teresa barátnője /leszúrója/) elérte a célját. Ám most bUjkál, és fél, hogy elkaphatják a rendőrök. Este lett. Viktoria bemegy a kórházba. Halkan bemegy nagyon óvatosan és profin eljut Maria Teresa kórterméig. Felébreszti a nőt, és megkérdi tőle hogy van. Maria Teresa nem érti miért tette ezt Viktoria. Így hát megkérdezi tőle, miért csinált ilyet. A nő bocsánatot kér, és elmondja ugyanazt a történetet, ami előtte mondott neki. Őneki ez nem szándékos volt, csak uralkodott rajta, vagyis fölötte a gonosz lélek. Maria Teresa annyira naív, hogy el is hiszi mindenzt, és megígéri a nőnek, hogy nem jelenti fel. Maria Teresa másap reggel behivatja Julio Adolfót, és megmondja neki, hogy menjen be a rendőrségre, és zárassa le az ügyét, nem jelent fel senkit sem. A férfinak ez nagyon nem tetszik, és ellenkezik ez ellen, Maria Teresa azonban csak rosszabbul lesz, ezért megérti, és meg fogja tenni amit szerelme kér. Monicának közben mikor kimegy Julio Adolfo a kórteremből megtetszik neki, és eltökélt szándéka, megölni Maria Teresát valahogyan, eltüntetni Marianot-t, és a gyász alatt "megvígasztalni" Julio Adolfót...
 
16.rész
Monica azt ajánlja J. Adolfónak, hogy menjen haza, és fürödjön le, az jót fog tenni neki. A fiú egyetért vele, és hazamegy, utána pedig az a terve, hogy visszamegy a kórházba. Monica úgy követi őt, hogy nem veszi észre. A férfi házába bemegy Monica is észrevétlenül, és követi őt a zuhanyzóig. A férfi készül a zuhanyra. A nő úgy érzi elkapja a vágy,ami már nemrégóta kísérti őt Julio Adolfo irányában. Julio Adolfó zuhanyzás közben csak Maria Teresára tud gondolni, aki most súlyos állapotban fekszik a kórházban. Monica eltökélten cselekszik, így bemegy a zuhanyzóba, a férfi persze nem hall semmit sem a vízcsobogástól, és felajánlja magát. A férfi azonnal elutasítja, Monica pedig megsértődik. A nő megcsókolja a férfit, ám az ellöki, ez pedig balesetet okoz. Monica beverte a fejét, és vérzik. Julio Adolfó azonnal hívja a mentőket, és beviszi a kórházba. Monica a kórházban ébred fel, és emlékszik mindenre. A nő nem haragszik Julio Adolfóra, sőt örül neki,hogy kárt okozhatott magában, most tudja zsarolni őt. Julio Adolfo nagyon hibásnak érzi magát a eset miatt, és bocsánatot kér a nőtől. Monica azt mondja, hogy nem történt semmi baj. Egy időre "lenyugszik" a nő, ám 1 hétre rá, mire kiengedik Maria Teresát, átmegy a férfi lakására, és azt kéri tőle, hogy menjen át hozzá, és legyenek együtt. A férfi rögvest elutasítja, azonban Monica megzsarolja, ha nem szeretkezik vele, elmondja Maria Teresának az igazat. A beszélgetés közben a már "felépült" lány bemegy a szobába, és furcsa helyzetben találja Julio Adolfót, és Monicát.
 
17.rész
Maria Teresa azonnal kérdőre vonja J. Adolfot. A férfi azt mondja, hogy nem az aminek látszik amiben van. Monica azt mondja, hogy csak megvizsgálta a megllkhasát, mert mostanában fáj a férfinak. Maria Teresa nem hiszi el, és elfut. Julio Adolfo azonnal utánamegy, de nem találja meg. Maria Teresa visszaemlékszik a gyermekkorára. Mindig is egy ilyen jóképű férfiról álmodott, de nem olyanról, aki megcsalja őt, és megbántja. A lány nagyon csalódott Julio Adolfóval kapcsolatban. Julio Adolfo megkérdezi az ott dolgozókat, hogy hol van Maria Teresa, de ők sem tudják megmondani, hova is mehetett a lány. Monica követi Julio Adolfot-, és megmondja neki, hogyha nem tölti vele az éjszakát, akkor meg fogja keserülni egy életre, hogy nem fogadta el az ajánlatát. Julio Adolfo nagyon feszült lesz, és megmondja a nőnek, hogy nem hagyja magát zsarolni, elmondja az igazat Maria Teresának, hogy ő csábította el. Monica azzal érvel, hogy úgy sem hinne neki. Adolfo elmegy a helyszínről, és megkeresi Maria Teresát. Monica dühös lesz. Mindenről Maria Teresa tehet. Csak ő áll az útjában, ezért mindenképp el akarja tüntetni, ám van még egy terve... Viktoria még mindig bujdos a következmények elől, ám rátalál valakire, aki tökéletes társa lehetne az egyik reggel. Találkozik egy ugyanolyan emberrel, mint saját maga férfi testben. Csak ő bolondok házában kötött ki, és most szökött el. Julio Adolfo mikor járja az utakat és bevásárolni készül meglátja Viktoriát....
 
18.rész
Julio Adolfo utánakiált, de az elfut. A férfi utánafut, de elveszti az irányt. A vele beszélő férfit akarja megkérdezni, de ő nem válaszol, és továbbmegy. Julio Adolfo elmondja neki, hogy egy veszélyes nő Viktoria, aki leszúrta késsel szerelmét, Maria Teresát. Roberto, a bolond nagyon örül annak, hogy lehet egy játszótársa, akivel áldozatokat kínozhatnak. Viktoria közben megbotlik, és beveri a fejét. Roberto próbálja azt az utat járni, amerre Viktoria ment, és egyszer csak meglátja, ahogy ott fekszik a nő a földön egy zsákutcában. Azonnal magához veszi, és megcsókolja. Fél óra múlva felébred Viktoria, és nem tudja kivel van együtt, ám mikor elmondja neki Roberto mi történt, azonnal emlékszik mindenre. Julio Adolfo nagyon kétségbeesett. A szerelme nem bízik benne, és a majdnem gyilkosa szabadlábon van, és ki tudja mi lesz a következő lépése. Julio Adolfo estére úgy dönt, pihen egyet este, és elmegy az egyik sörözőbe. Monica észrevette, hogy elment valahova Julio Adolfo, ezért követi őt. Látja, hogy egy sörözőben iszogat, és odamegy a férfihoz. Elmondja neki mennyire szereti, és legyenek együtt. A férfi annyira berúgott, hogy hagyja magát. Monica hazaviszi, és együtt töltik az éjszakát. A nő rámászik a férfira, az pedig nincs eszméleténél, csak fekszik. Maria Teresa közben meg akarja keresni pont aznap Monicát, hogy beszélgessenek, és tisztázzák az ügyet. A nő nem is számít arra, hogy Monica kivel van. Becsönget. Monica szól, hogy csak egy perc. Nem engedi be a szobájába, így csak a konyhában beszélnek. Maria Teresa nem érti, miért állja az utát Monica, ha beljebb akar menni. Ekkor a nő meghallja Julio Adolfo hangját....
 
19.rész
Maria Teresa meghallja Julio Adolfo hangját. Megkérdi Monicától, hogy mi ez az egész, mintha Julio Adolfo hangját hallotta volna. Monica csak azt mondja, hogy egyik régi barátja, akinek a hangja nagyon hasonlít Julio Adolfóéra. Maria Teresa be akar menni a szobába, de Monica útját állja. Ekkor a lánynak már elkezd gyanúsnak tetszeni az egész, és ellöki magától Monicát. Maria Teresa meglátja Julio Adolfót félmeztelenül feküdve az ágyban, és ájultan. A nő nem tudja mit higgyen. Monica azt mondja Maria Teresának, hogy részegen megcsókolta, és most akart vele szeretkezni, és bevallotta neki, hogy csak őt szerette, hisz az ember részegen mondd igazat, mondta mellékelve. Maria Teresa kielemzi Monica tekintetét, és nem látná, hogy teljesen igazat mondana, ezért csak elmegy onna, viszont Julio Adolfóban is nagyot csalódott, amiért az alkoholba fojtotta a fájdalmát. Roberto eközben összebarátkozik Viktoriával, akinek nagyon tetszik, hogy olyan szenvedélyesen őrült, mint ő. Elmeséli Viktoria neki, hogy milyen kegyetlen játékokat szokott játszani barátnőjével kiskorában. A férfinak szimpatizál a brutalitás, ezért azt szeretné, hogy ők ketten maradjanak örökre együtt, mert összetartoznak. A két bolond "szerelmes" ott tölti az éjszakát, és egymáséi lesznek. Viktoria nagyon "boldog", hogy valakivel együtt lehetett. Elkezdenek kinyilvánulni az érzelmei a férfi iránt, és elmondja neki,hogy neki ez az első. Roberto meglepődik mikor azt érzi, megkapta a vonzalmat a nőtől, és számára ez már komoly szerelmi kapcolat lehet. A pár úgy dönt, elszórakoznak valakivel aki az este az utakon jár...
 
20.rész
A brutális kegyetlenség határát feszítik a két pár mikor meglátnak egy szegény kisfiút aki az anyukáját hívják. Viktoria odamegy hozzá, és megkérdi mi a neve. A kisfiú azt mondja, hogy Alondronak hívják, és nem tudja hova tűnhetett az édesanyja. Viktoria megmondja a fiúnak, hogy ezentúl ő lesz az anyja.A naív kisfiú elhiszi, hogy anyukája már nem lesz vele, és nem tehet mást, minthogy elfogadja a nőtől a segítséget, persze ezt ő sem gondolja komolyan, reggel elmenekül onnan. Már megbánta, hogy odanézett a párhoz. Maria Teresa este lefekszik aludni, és reggel elmegy a kórházba. Mariano utolsó napját tölti a kórházban. Graciela ápolja, és nagyon szereti őt. Marianonak elkezd "gyanús" lenni a nő viselkedése, úgy látja, és egyben érzi is, hogy valójában mit érezhet irányában a lány. A nővérke semmiképp sem akarja, hogy kiderüljön mindaz amit érez, mert annak súlyos következményei lehetnek. Bemegy az igazgató úrhoz, és azt mondja, hogy kivesz egy szabadnapot délután 2-től. Addig ápolja Marianot. A doktorúr felháborodik, hogy nem tud mással foglalkozni, csak Mariano ápolásával, 1000 munka lenne még amellett, de elnézi neki, és másnapra is kiírja. Maria Teresa köszönti a kórházban apját, és találkozik Gracielával. Látja rajta, hog valami miatt furcsán viselkedik, de hogy micsoda, azt még ő sem tudja, ezért ráint. Graciela érzékeli, hogy majdnem mindenki látja rajta, hogy mostanában máshogy viselkedik, mint régebben, ezért próbál 2 nap múlva máshogy mutatni magát. Maria Teresa elkezdi pakolni apja ruháit, mert ma kimegy a kórházból az apa. Julio Adolfo eközben felébred, és azt sem tudja, hogy hol van....
 
21.rész
Alondro reggel felébred és lát egy férfit maga mellett. Bizony Julio Adolfot látja. Az éjjel Viktoria mintha kísértet lenne, elrabolta a férfit. Alondronak nagyon gyanús lesz a dolog, és elkezd félni. Látja, hogy Viktoria nem egy normális nő, és megpróbál elszökni, mikor a nő meglátja utánafut, megfogja hátulról a lábát, és a kisfiú elesik. Nagyon véres lesz a lába és az arca is a kisfiúnak, de ekkor meglát egy járókelőt és elkezd kiabálni, mikor a 20-as éveiben járó nő meghallja, de nem lát senkit sem. Viktoria ekkor eldönti, meg kell ölnie a kisfiút, vagy különben le fog bukni. Julio Adolfo közben nem tudja mit tegyen, le van kötözve, és tehetetlen. Mariano megköszöni Maria Teresának a sok törődést, és elmondja neki egy sejtését. Graciela közben közben tölti a szabadságát, és úgy dönt, máshogyan fog viselkedni, és a stílusát is megváltoztatja, nem derülhet ki az apa iránti vonzalma. Maria Teresa kiviszi a kórházból Mariano, és végre otthon van az apa. Eközben egy régi ismerős a családból elmegy a temetőbe, és látja, hogy Camila halott (Maria Teresa anyja). A nő, Fabiola egyszerűen nem tudja felfogn épp ésszel az egészet, és ez egy ájuláshoz vezet. Az egyik közelben járó férfi azonnal hívja a mentőket, azok pedig egy kis idő múlva ott is teremnek. Fabiolának szerencsére nincsen semmi különösebb baja, a megrázkódtatástól ájult el. Fabiola eltökéli magát, megkeresi a Castillo családot, mert meg kell tudnia, hogy mi hogyan történt. Közben Julio Adolfo megkérdi Viktoriától, hogy miért tartja ott. A nő azt mondja, hogy nem találta logikusnak, ha szabadlábon látja őt, és egyáltalán nem szimpatikus neki, ezért aki a nőnek nem tetszik, azt kegyetlen módon megöli. Ráadásul Maria Teresának nem szabad egy ilyen férfival leélnie az életét. Maria Teresa otthon elgondolkozik, hogy felhívja e Julio Adolfót. Fel is hívja. A férfi zsebében csörög a telefon, Viktoria pedig azt mondja, hogy nyomja ki. A férfi csak azért is fogadja a hívást és belekiabál, hogy segítsék ki. A nő leüti, a férfi pedig elájul. Közben Fabiola elkezd indulni a Castillo ház felé, és becsönget.....
 
22.rész
Maria Teresa nagyon izgatott. De mindenesetre úgy gondolja, előtte megnézi kicsoda az. Mikor a nő kinyitja az ajtót meglátja Fabiolát. Mariano szintén meglátja és nagyon meglepődik. Nem érti mit keres itt. Fabiola bemutatkozik, Maria Teresa pedig meglepődik rajta, honnan került elő anyja testvére. Kérdezősködni kezd Fabiola, hogy mi történt nővérével, mert ő nem tudja elhinni ami a temetőben van. Mariano szembesíti azzal, Camila meghalt, és lányával Maria Teresával él együtt itt. Eközben Maria Teresa elrohan a rendőrségre. A nő azonnal beszáll a kocsiba, és elindul a rendőrségre. Eközben Viktoria szétveri a telefont amibe belekiabált Julio Adolfo és azt tervezi, megfogja ölni. Nem ad neki se inni, se enni, a férfi pedig nem bírja túl sokáig. Viktoria terve elkedz bevalósulni, és egyben egy régi álma. Miatta hal meg egy ember, és ennek nagyon örül. Alondro, a kisgyerek ki akar eszelni valami fontosat, ami kitudná menteni őket. Ekkor elkezd kiabálni, de Viktoria fejbevágja egy ott fekvő lapáttal. A kisfiú elájul, és vérzik a feje. Viktoria ekkor meglát egy rendőrkocsit, s hogy kiszáll belőle egy rendőr is. Azonnal megfogja Alondro-t és beteszi egy vastag lepedő alá, ahogyan Julio Adolfót is. A rendőrt értesítették, hogy egy kiabálást hallatszott abban a kis lukból, ahol egy nő és egy férfi van. Roberto közben felébred (Viktoria társa), és látja, hogy rendőr jön. Elkezd félni, de Viktoria csak azt mondja neki, hogy nyugalom. A rendőr odamegy Viktoriához és Roberto-hoz, és megkérdi tőlük, hogy mit csinálnak itt, ez nem szállóhely. Viktoria nagyon fél, hogy most elkaphatják gyilkossági préda becserkészésének közben, ezért egyre idegesebb lesz, és ezt a rendőr is látja. Roberto kimeresztett szemmel figyeli a rendőrt, és nem tudja mit tegyen, mert tudják, van nála fegyver. A rendőr elkezd beljebb menni, és látja, hogy az a lepedő elég furcsán van odatéve. Megkéri Viktoriát, hogy mutassa meg neki. A nő rákacsint Roberto-ra, leveszi a lepedőt, a rendőr alig jut szóhoz, hátulról pedig leüti Roberto egy erős lapáttal. A férfi meghal. Monica közben nem érti, hogy lehet Julio Adolfo, és megkeresi a házában, de ott nem találja, csak Marianot, és egy nőt. Mariano mindent elmesél Fabiolának, hogy mi történt velük. A nő is elmeséli, hogy Franciaországban volt. Viktoria pedig előveszi a rendőr fegyverét és megcélozza Julio Adolfo-t...
 
23.rész
Viktoria negcélozza Julio Adolfo-t fekete erős fegyverével amit a rendőrtől vett el. Fabiola nagyon jól érzi magát Mariano társaságában. Eközben Mariano nem tudja felfogni, hgy miért ennyire vonzó két nőnek is. Fabiola jól érzi magát Mariano társaságában, de nem érez iránta semmit olyat, amit Camila. Julio Adolfo-t nem érte el a lövés. Roberto azonnal leteperi a nőt, és figyelmezteti, hogy ne csinálja ezt, mert e nagyon nem jó, nem kell megölni Julio Adolfot-t. A férfi azt mondja neki, hogy úgymegfogja majd ütni, hogy attól kómába essen. A nő beleegyezik, és elnézést kér, de nagyon vágyott már egy gyilkolásra. Ekkor Viktoria meghall egy hangot. A rendőrésg az. A rendőrség azt mondja, hogy nincs esélyük. Viktoria ekkor azt mondja Robertonak, hogy feláldoza magát, majd találkoznak az ő másvilágukban, e régi vágya volt, hogy megöljön egy embert. Kifut a rendőrökhöz , azt mondja, hogy megadja magát, a zsebében pedig ott van a fegyver. Viktoriához odamegy egy ember, a rendőr aki odament hozzá Alberto leakarja tartóztatni (a tervet a többi rendőr ellenezte, de Alberto nagyon makacs volt). A társai rákiabálnak, hogy fegyver van Viktoriánál, ám ekkor Viktoria előveszi a fegyvert és ráfogja és egyből lő. Átélte a gyilkosságot. A nő iabál, hogy lőjjék le ezt akarja. Az egyik rendőr véletlenül a kiabálás előtt reflexből lábon lövi a nőt. A nő elájul , de nem hal meg. Kijönnek egy kis idő múlva a mentők, és beviszik a kórházba. Viktoria nem ébred fel. Roberto közben megüti Julio Adolfot úgy, hogy a férfi mégrosszabbul lesz. Arendrök lefogják, és beviszik a rendőrségre. A férfi megkérdezi, hogy Victoria hogy van, és hogy meghalt e. A rendőrök azt mondják, hogy nem halt meg, erre a férfi nagy pánikba esik. Nem sikerült a terve szerelmének.